Ünnepélyes keretek között adták át március 21-én a felújított óbudai szalézi oratóriumot és a tartományfőnökséget. Az épületet Erdő Péter bíboros, prímás áldotta meg.
Tovább olvasomIskolánkat – tíz másik iskolával együtt – az Innovációs és Technológiai Minisztérium kiválasztotta, hogy a „zászlóshajó” intézmények egyikeként vegyen részt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szakértői által kidolgozott
Tovább olvasomA web órán képregény/cégbemutató témában 4 pályamű rendkívüli ötletességről adott tanúbizonyságot.
Tovább olvasomMint ismert, a 2021/2022. tanévben ismét megrendezésre kerülő Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) szakképesítések területi előválogatói január közepén kerültek lebonyolításra. Iskolánk
Tovább olvasomNEMZETKÖZI DIÁKTALÁLKOZÓN való részvételi lehetőséget kínálunk négy diákunknak, akik szeretnének részesei lenni egy görögországi találkozónak és megfelelnek a jelentkezési feltételeknek. 2022. június 30-tól július 7-ig a görögországi Selianitika
Tovább olvasomIskolánkban színjátszó kör indul, melyet iskolánk egyik tanulója, Labanc Dániel vezet. 😎🎩🎭Dani végzett színész, az Újszínház ( Élet kapuja, Fatia Negra, Csiksomlyói passió)😎🎩🎭 és a Csokonai Színház
Tovább olvasom2021. június 9-e lesz az a dátum, amikor iskolánkban újra lehetőség nyílik a személyes beiratkozásra!
Tovább olvasomAz Emberi Erőforrások Minisztériuma a köznevelésben 2021. április 19-23. között hirdeti meg a Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja, a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között. Idei Fenntarthatósági Témahét
Tovább olvasom