Grafika a nagyvilágban 2. rész
Hogyan tovább? Erre kerestünk válasz és kérdeztük Öregdiákjainkat, akik az elmúlt években kellő tapasztalatot szereztek.
Ficzere Maja sorai következnek.
A SZÁMALK-Szalézi Szakgimnázium tanulója voltam 2015 és 2017 között. Két éves grafikus OKJ képzésen vettem részt és bár szinte a véletlennek köszönhetem, hogy megtaláltam ezt az iskolát, azóta is hálás vagyok érte.
Rengeteg mindent kaptam itt. Tapasztalatot, kollégákat és barátokat a tanáraim személyében, és klisészerűen hangozhat, de az ott tanultak valóban a mai napig elkísérnek. Nem csak a technikai alapok, hanem a lelki nevelés is. Mivel keresztény gimnáziumból jöttem, nagyon szerettem az itteni etika órákat, de a nem vallásos osztálytársaim is ugyanúgy élvezték. Önismerettel és a világban elfoglalt helyünkkel is foglalkoztunk és amellett hogy a szakóráink izgalmasak és jól összeállítottak voltak, ide is mindig élvezet volt beülni.
Minden órám után úgy éreztem, hogy több lettem és tanultam valami újat. Ha becsületesen csinálod a feladatokat és tényleg érdekel amit tanulsz, hatalmas fejlődésen mehetsz keresztül. Én mindig azt éreztem, hogy művészettel akarok foglalkozni, kiskorom óta ezen a vonalon sétáltam, de a Számalk mutatta meg az igazi ösvényt. Láttam, hogy mennyi mindent tanulhatok és megmutatták, hogyan tudom kifejezni mindazt ami bennem van úgy, hogy az mások számára is dekódolható legyen. A művésztanáraim közül mindenki egy igazi egyéniség, akire odafigyel az ember és érzi, hogy hitelesen adja át mindazt amit tud. Mindig úgy éreztem, ha csak egy részét is megfogadom ezeknek a tanácsoknak, jó úton leszek a saját céljaim eléréséhez.
Kitartás, fegyelem, precizitás, és hogy szívvel-lélekkel csináljam amit szeretek – úgy érzem ez itt tudatosult bennem igazán.
A sok munka mellett még hatalmas élmények voltak az utazások és alkotótáborok, ahol gyönyörű helyeket fedezhettünk fel (Horvátország, Firenze, Velence). A városokban sétálhattunk egyedül vagy csoportban és az alkotás szeretete közös volt mindannyiunkban, akár egy kamera vagy egy sketchbook formájában, de akár pihenhettünk is.
Nem hazudok, ha azt mondom, hogy a Számalkos tanáraim miatt tartok most ott ahol, mert ők fedezték fel a fotózáshoz való tehetségemet és kérték, hogy kezdjek el vele komolyabban foglalkozni. Az (akkor még) BKF-et, most Metropolitan Egyetemet is ők ajánlották a figyelmembe, ahol most Fotográfia BA szakon végzős vagyok.
Az évek során a legfontosabb, amit megtanultam az az alázat, hogy szerényen végezd a munkád és ne felejtsd el, mennyi mindent kell még tanulnod. Az alkotás mindennapos vágya nélkül nem ajánlott művészeti pályára lépni, azonban ha ez megvan bennünk, érdemes kipróbálni magunkat és nem félni megmutatni a világnak gondolatainkat. Mert amíg van mit mondanunk, addig lesz is, aki meghallgatja azt!
